Ugrás a tartalomra

Smart technológiák a digitalizálódó állattenyésztésben: Tossenberger János professzor és Dr. Húth Balázs adott elő

csurjazs küldte be időpontban

"Smart technológiák a digitalizálódó állattenyésztésben" címmel tartottunk képzést Mosonmagyaróváron, a Smart Farm tangazdaságban 2024.02.13-án, kedden. Elsőként Dr. Tóth Tamás, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja tartott előadást a résztvevőknek. A téma a precíziós tejelő tehéntakarmányozás volt, erről itt írtunk. 
 

Az Agrár-EDIH állattenyésztési képzési nap második részében Tossenberger János dékáni tanácsadó, a Széchenyi István Egyetem Állattudományi Tanszék professzora tartott előadást a sertés takarmányozásában elérhető digitalizációs, adatalapú technológiákról.

Ezt követően a képzés gyakorlati részeként megnéztünk két bendőfisztulás tehenet a tangazdaságban található egyedi takarmányfelvétel mérő állomáson, ahol Dr. Húth Balázs egyetemi docens mutatta be a technológia lehetőségeit, a kísérlet részleteit, valamint a gyakorlati jelentőségét.
 
A képzéssorozat tovább folytatódik, itt lehet jelentkezni az eseményekre:
 
Szeretettel várjuk és hívjuk továbbá az Agrár-EDIH programba a digitalizáció iránt érdeklődő, tanulni és fejlődni vágyó gazdákat.
 
A jelentkezéshez a személyes és a céges digitális képességekre vonatkozó kérdőívünket (Agrár DMA) itt lehet kitölteni:
 
Találkozzunk és tanuljunk együtt!